Szomorú vagyok és csalódott. Magamnak is okoztam persze, de attól még nem könnyebb. Erősnek kell lennem, innen már nem lehet visszaút. Nem engedhetem, hogy legyen. Nem olyan egyszerű arra gondolni, hogy de jó is volt amíg tartott, főleg, hogy itt a végén, már ugyanolyan rossz volt vele lenni, mint nélküle, bár kétségtelen tény, hogy sok mindent tanultam újra magamról mellette.
Szóval most etyeki roséval és csokival vigasztalom magam, próbálom kizárni a dühöt, és a kellemetlen érzést, hogy Belfegor előre megmondta, hogy ami nyögvenyelősen kezdődik, az nem rózsaszirmok közt ér véget.
Közben persze becsattant az sms, hogy lemerült a telefonja, és nem tudja kerestem-e még. Miért keresném őt, mikor maga mondta, hogy keressek inkább egy független embert?
Nincs visszaút, nem lehet!

Az ágyvakond a meleg ágyak alá költözik be. A lustázó emberek alatt ássa felszínre magát, hogy azok testük melegével fűtsék az ő járatait és odúját. Nálunk az én ágyam alatt vezetnek a fent említett alagutak, és általában Tami az, aki miatt felás az ágyvakond. Szerinte ez csak mese, nem hitte el nekem, hogy ha nem kel fel, kényelmetlen dudorokon kell majd feküdnie. Tegnap délelőtt a kanapét melegítette, mert hát oda is fel kéne ásnia, ha létezne ilyen lény, de aztán rájött, hogy ez azért nem történhet meg, mert az alá rendszeresen bemászik a macska, aki nyilván rettegésben tartja szegényt. Ma hajnalban pedig “szeretlek ágyvakond, gyere megmelegítelek” felkiáltással mászott be mellém. Gyönyörű, ahogy elvarázsolja még néha a mese.
Egyébként a labor igazolta a félelmeinket, természetesen az az értéke pocsék megint, ami miatt kórházban is voltunk. Viszont hétfő óta lett tünet a tüdején, így most antibiotikum, a kúra után kontroll vérvétel, addig meg csendes szorongás, hogy ugye inkább tüdőgyulladása van, mintsem ismeretlen eredetű bármi más.

Kedves Nőtársaim, úgy válasszátok ki férjeiteket, hogy azok egyszer a volt férjeitek lesznek. Cavete!

Vannak napok, amikor elégedett vagyok az élettel. Ez a mai nem olyan, még úgy sem, hogy sikerült beiktatnom másfél óra, beteg gyermek nélküli agyeldobós kikapcsolódást.
Sikerült fennakadnom az autómmal egy padkán, mert parkoláskor megcsúszott az egyik kerék a vizes talajon. Így jár, aki a szakadó esőben a szomszéd kisboltba is autóval vágtat el, hogy ne legyen vizes.
Csontig áztam végül, mire egy kedves arra járó pasi megmentette a megfeneklett járgányt az emelő, és a boltból szerzett deszkák segítségével.
Egyébként árgus szemekkel figyelem a lányt, van-e bármi jele annak, hogy mehetek vele vissza a kórházba. Nem tudom eldönteni. 39 fölé megy a láza megint, és nem fáj semmije, viszont a korábbiakkal ellentétben legalább eszik. Ez a kórházi kaland teljesen elbizonytalanított, kikapcsolta az eddig kiválóan működő ösztöneimet.

Hát és akkor indul a görcsölés, Manó megint lázas. Remélhetőleg torokgyulladása van, vagy bármi kézzelfogható egyéb. Mert egyelőre még csak a láz látszik megint…

Az elmúlt heteket jórészt olvasással töltöttem, le sem merem írni, összeadva mennyi oldalt végeztem ki, mert még a végén rám sütik a bélyeget egyesek, hogy túl sok az időm. Az a helyzet, hogy általában rohamokban tör rám az olvashatnék, és irigylem azokat, akik képesek mindig olvasgatni egy kicsit, ahogy idejük engedi. Nálam úgy működik a dolog, hogy amint beszippant egy könyv, képtelen vagyok letenni, és onnantól egyszerűen olvasnom kell végkimerülésig. Vagyis éjjel-nappal, minden percben, amíg a végére nem érek. Aztán előveszem a következőt, és megy tovább az éjszakázás. Aztán a roham egyszer csak véget ér, és nem kívánom a betűket egy darabig.
Most kifogytam a könyvekből, ám sajnos a vágy nem csillapodik, pénzem nincs, hogy új dolgokat vásároljak, így naphosszat a könyvespolc körül sündörgök, megérintek egy-egy régi darabot, és elképzelem, milyen lenne azt olvasni. Keresem, amelyik biztosan elragad, és kiránt a jelenből. Jó lenne megtalálni végre.

Itt van a menőség, a hely ahonnan a férfiaknak a randi-csokit kellene rendelniük, hogy levegyenek minket a lábunkról. Alant pedig a darabok, amiket Zafír kapott ajándékba. A fehér táblán, ami Tamié lett, látszik, hogy korábban megrágta már valami kisegér. Ha jókislány voltál Katica, a Télapó biztosan bedug egyet a télikabátod mellé a csomagba.

Megkóstoltuk mindet, azt hiszem elbírtunk volna öt-hat ilyen különleges táblával. Nem mintha különösebben ki lettünk volna éhezve a csokira, pusztán a felfedezés öröme végett. Bár én egyébként is Gombóc Artúr vagyok, a csokoládé az csokoládé, akár kerek, akár rácsos, akár töltött, akár lyukas tökéletesen mindegy, sőt, azt hiszem narancsos trüffelért a lelkemet is eladnám. Régebben, amikor jobban álltam anyagilag, Tamarával minden héten egyszer besétáltunk egy extra csokikat árusító boltba, ő kiválasztott valami lilát, vagy egyéb észvesztő színű csomagolást, én pedig hosszas mustra után valami különlegességet (vagy kettőt), és szépen apránként eleszegettük azon a héten a zsákmányt. És ezeket a köröket ismételtük egy álló télen át. Olyan jó lenne idén innen szemezgetni.

Hű ma igen menő dolgot csináltam, de sajnos nem mondhatom el mit, mert azzal lebuktatnám Zafír barátnőm szülinapi ajándékát. De amint átadtam neki, jönnek képek.
Egyébként pocsék ez a hétfő, lázam már nincs, a nátha múlóban, de a torkom még mindig fáj. Nem értem miért nem múlik el ez a nyavalya, mint más tisztességes vírusok. Talán nem is vírus, és ideje lenne elmennem gyógyszerért.
Egyébként meg ha valaki eddig nem tudta volna, én egy nagyon kedves lány vagyok, hatalmas szívvel, és igen kicsi, gyéren barázdált aggyal. Ne is kérdezze senki…

Nagyon konkrétan megtanultam néhány dolgot. Az egyik az, hogy minden véget ér egyszer, bármennyire kapálózunk is. A másik, hogy nem is érdemes kapálózni. Gyakorlatias szempontból pedig érdemes egyetlen huszáros vágással megszabadulni azoktól a problémáktól, amelyeket le lehet zárni ezen a módon.
Így most, amint a vágás okozta seb begyógyul (ebben sokat fog segíteni a düh, amit érzek), egyetlen problémára kell koncentrálnom megint, mégpedig, hogy pénzt keressek valamivel.

A macskáim száma úgy tűnik mindenképpen nőni fog, ma láttam hat nullkilométeres, hajnalban született gyönyörűséget. Barátaim, mentsetek meg a végzetemtől, és fogadjatok be egyet helyettem! Amint lehet őket fotózni teszek fel képet róluk.

Nyilvánvalóan gyermeteg problémák foglalkoztatnak, holott kereshetném a választ az élet, a világmindenség és egyebek nagy kérdéseire, de:
Van ez a macska, aki velünk él. Félelemmel vegyes tisztelettel figyeltem eddig minden mozdulatát, meg voltam győződve arról, hogy félig evilági lény csupán, és azért nincs macskaszőr a házban két éve, mert egy magasabb dimenzióban vedli le magáról. Nos ez a tézisem megdőlni látszik idén ősszel, tetemes mennyiségű macskaszőr materializálódik a házban.
Miért van az, hogy a sűrűbb téli bunda kinövesztéséhez el kell hajigálni a már meglévő, tökéletesen melegítőképes szálakat?