Vannak napok, amikor elégedett vagyok az élettel. Ez a mai nem olyan, még úgy sem, hogy sikerült beiktatnom másfél óra, beteg gyermek nélküli agyeldobós kikapcsolódást.
Sikerült fennakadnom az autómmal egy padkán, mert parkoláskor megcsúszott az egyik kerék a vizes talajon. Így jár, aki a szakadó esőben a szomszéd kisboltba is autóval vágtat el, hogy ne legyen vizes.
Csontig áztam végül, mire egy kedves arra járó pasi megmentette a megfeneklett járgányt az emelő, és a boltból szerzett deszkák segítségével.
Egyébként árgus szemekkel figyelem a lányt, van-e bármi jele annak, hogy mehetek vele vissza a kórházba. Nem tudom eldönteni. 39 fölé megy a láza megint, és nem fáj semmije, viszont a korábbiakkal ellentétben legalább eszik. Ez a kórházi kaland teljesen elbizonytalanított, kikapcsolta az eddig kiválóan működő ösztöneimet.